Úgy látszik az időjárás tényleg kárpótolni akar a pár hete bemutatott húzása után, mostanra újra 20 fok felett van a délután, szóval kellemes ősz. Időközben egy szép kerek számot is sikerült teljesíteni, még múlt csütörtökön, megtörtént a 700-ik edzésem :) A maival együtt már 703-nál tartok, ami azért nem kevés. Igaz, ehhez a fokozathoz - 1.dan - papíron nem szükséges ennyi, de úgy érzem, nekem szükségem volt rá.
Megérkeztek az új székek is a konyhába. Amikor a boltban akartuk megvenni, akkor az eladó azt mondta, hogy csak a kiállított egy darab van és máshol sincs belőle több az országban. Én viszont tettem egy próbát és megnéztem a webshopban és ott mégis lehetett rendelni. Igaz, hogy a rendelés után már teljesen levették az oldalról a széket, szóval az utolsó négyet vettük meg, de nekünk az pont jó lesz :)
És egy képet is ide teszek, amiről nem tudom eldönteni, hogy a bicikli tulaja csak feledékeny, vagy inkább naív. Egy legalább 5 de lehet, hogy 6 számjegyű értéket képviselő telefont csak így rajtafelejteni a bringán, miközben az ember a boltban vásárol, szerintem elég rizikós. Mindenesetre nem vártam meg a végeredményt, remélem a tulajdonos ott találta, ahol hagyta. Íme: