Nagyjából öt éve használom zenehallgatásra a spotify nevű szolgáltatást. Van böngészőben lejátszója, asztali alkalmazás és mobil app is. Az alap verzió ingyenes, amiért cserébe reklámokat adnak időnként, pár számonként. Ez nem olyan zavaró, az ember már megszokta az ilyesmit. Mobilon viszont egy kicsit más a helyzet.

Valószínűnek tartom, hogy az a fő célcsoport, ezért ott próbálnak leginkább fizetésre kényszeríteni. Az alap kiindulás szerint, ha van egy listád, albumod, akkor azt csak szándékosan összekeverve, a kevesebbet hallgatott, kevésbé szeretett számotkat előre sorolva játsza le. Másikat pedig nem enged, azaz nem tudod elpörgetni, ha nem tetszik - csak ha fizetős verzióban vagy. Ez elég bosszantó, de ha egy jó albumot választasz ki, el lehet fogadni.

Amivel viszont ma szembesültem, az lassan a zsarolás kategória. Hallgattam egy kis karácsonyi muzsikát, Sinatra egyik albumát. Aztán úgy a harmadik szám után jött a reklám. Utána pedig valami irgalmatlan vacak, magyar rap számot kezdett el játszani - nem csípem túlzottan, pont ezért választott ebből a stílusból. Hiába próbáltam eltekerni, nem engedte, csak azt volt hajlandó lejátszani. Ez volt az a pont, ahol majdnem töröltem az appot,ne szórakozzon velem!

Kicsivel később adtam neki még egy utolsó esélyt, mielőtt törlöm. Ezúttal pár számot tényleg lejátszott az albumról, aztán megint elvándorolt, viszont a stílust és az előadót hasonlóak közül választotta. Valószínűleg feltűnt az algoritmusnak, hogy nem jött be az előző húzásuk.

Értem én, hogy egy évek óta veszteségesen működő szolgáltatásról beszélünk, kell a pénz. Amit nyújtanak, az egy nagyon keresett dolog. De errefelé a balkánon az embereknek nem fér bele sokszor, hogy közvetlenül fizessenek. Ha 2-3 számonként reklámot kell hallgatni, legyen, megszoktuk már a rádióban. De ez a zsarolósdi nagyon nem jön be, inkább a hogy veszíts el felhasználót című kézikönyv egyik első bejegyzése.