Őszintén szólva gondolkoztam, megírjam-e ezt a rövid kritikát egyeltalán. A filmet már elég régóta tologatom, mert nem tűnt egy könnyed darabnak. Automata - 2014
Ja igen, spolileres a szöveg, sorry.
Szerk: annyira nem lett rövid.
Az alap koncepció érdekes, ha nem is egyedi: természeti katasztrófa, a nap turbó üzemmódra kapcsol és szinte teljesen hazavágja a bolygót az élet számára. Minden kiszárad, sivatagos pusztasággá válik, alig 21 millió ember marad. Másodlagos hatásként a technika nagy része is oda lesz, ami logikus, mert a megnövekedett elektromágneses tevékenység kiütött sok dolgot.
Ekkor az emberek, a maradék meglévő erőforrást felhasználva robotokat készítenek, remélve, hogy azok megmenthetik a seggünket, hiszen tudnak ott és olyan körülmények között dolgozni, ahol az élő szervezeteknek már nem egészséges. Kapnak két törvényt - bocsánat, protokollt - és hajrá. Itt vontam fel először a szemöldökömet, hogy a telekom rendszert és a repülőket kicsinálta, de a bazinagy hologrammokat és a robot agy építés technikáját nem? Biztos maradt pár oldal a Wikipédiából
Az első szerint nem engedhetik, hogy bármilyen élőben kár keletkezzen. Hát, oké, azért ez elég tág, az asimovi univerzumban bebizonyosodott, hogy ez elég sok gondot okozhat, de nagyon hasznos. A második szerint nem változtathatnak magukon, vagy más roboton.
Ennyi, semmi olyan, hogy kötelesek engedelmeskedni az embernek és hogy ezeken túl magukra is vigyázni, valamint a torvények protokollok prioritást sem kapnak így. Legyen, elég kevés olyan Asimov mániás van mint én, jó lesz így is.
Az intró az állóképekkel tök jó hangulatot ad, megtudjuk az alapkoncepciót. Utána láthatunk egy rendőrt, aki kivégez egy robotot, mert elvileg szerelte magát - pedig ez tilos. Oké, az később nyilvánvaló lesz, hogy a zsaru utálja a robotokat, bár az ok nem derül ki - csak mert.
A főszereplő, akit Banderas alakít, egy egyszerű biztosítási ügynök, aki kicsit hasonlóan cseppen bele a dolgokba, mint a District 9 főszereplője. Persze itt azért kapunk egy kis családképet, jön a baba, de idill az nincs, hiszen az emberiség kihalni készül, akkor meg minek bármi. A szétlőtt robi vizsgálata viszi tovább a sztorit, ahol újabb robot lelövés és egy gyanús "órásmester" a keresett személy, hiszen csak ő alakíthatta át a robotot, hogy az megszegje a második törvényt. Találnak is egy nőt, akiről kiderül, hogy neki nincs hozzá sok köze, hiszen ilyet nem is tehet senki. Azt is megtudjuk róla, hogy nem túl következetes, mert amíg a főhőst lézerszkennelve, töltött puskával engedi csak be, simán ajtót nyit a tök ismeretlen utcakölykoknek - akik le is lövik, mert a gonosz vállalat felbérelte őket.
Kapunk egy magyarázatot és némi háttér infót a protokolokról, egy régi történet részeként: anno megcsinálták a mesterséges intelligenciát, aki kb egy hét után túlnőtt rajtuk és elindult a mátrix - animátrixban emlegetett történelem - nem túl jófej változata felé, azaz nem sok jót ígért az emberiség számára. Ettől úgy beszart mindenki, hogy rögtön bezárták és kitalálták a protokollokat. Azt már nem reklámozták, hogy ezeket a robotok agyi egységébe a bezárt MI írta bele, mert az annyira bonyolult, hogy az emberek már hülyék hozzá.
Itt azért egy pillanatra Besenyő Pista bácsi megjelent számomra, hogy: nooormális? Így hagyni dolgozni robotokat, amikor azt sem tudni, mi van bennük igazából? Az emberiség tényleg megérett a pusztulásra.
A film nagyjából a felére eljut idáig és nem is rosszul teszi mindezt. A helyzet alapján egy igazi világvége szitu jöhet az embereknek, izgalmas dolgokkal körítve. Hát nem! - gondolták a készítők. Innentől kezdve azt nézhetjük, hogyan hurcolja egy autós üldözés után négy robot a főhőst egy elméletileg radioaktív sivatagon keresztül biztos helyre. Mondjuk az nem derül ki, mitől lett radioaktív, hiszen a nap a gammasugárzást nem tolta fel ennyire, de hát kellett valami, ami elég posztapokaliptikus és akkor a sivatag bizony sugárzóan jó választás.
Szóval a nagyeszű gonosz cêg azt gondolja, az ügynök miközben nekik nyomozta a nagy rejtélyt, átállt a másik oldalra. Pedig nem, csak elfutott, amikor puskagolyóval akarták nyugdíjazni, mert végezte a munkáját. Persze közben megszületik a baba is, túsznak is használják, az anyjával együtt - bár ez elég sejthető klisé - a végső összecsapás borítékolt, a nagy cég emberei vesztenek. Banderas elengedi a fejlődő robotokat, mert azok segítettek neki. Pedig szerintem, ha a lövöldözés helyett a céges rosszarcúak simán elmondják, hogy itt készül a robotforradalom és ha engedik, akkor a kiskölök már tényleg nem viszi sokra, vérző szívvel repít saját maga golyót a robotok fejébe.
Összefoglalva, egy nem teljesen eredeti ám nagyon jó potenciállal rendelkező sztori előbb egészen jó megvalósítását, majd kolosszális elherdálását láthatjuk. Sajnos közelít azokhoz a filmekhez, amelyekre sajnálom a ráfordított időt. Kár érte.