Már korábban is felmerült bennem, hogy megnézem, milyen teljes terjedelmében egy amerikai focimeccs. Korábban már részleteket láttam, de az nem ugyanaz, más sportnál sem. Most itt volt az alkalom, hogy az év elvileg egyik legjobb mérkőzésével tegyek próbát.

Hogy miért is érdekel ez a sportág? Nos, játszani nem szeretném - egyszer már próbáltam - ilyen szintű fullkontakt sporthoz túl kis méretű vagyok, de még futni sem tudok olyan sebesen, mint kellene :) Szóval az ok az volt, hogy az elmúlt évtizedben a hagyományos futball események rendre nagyobb csalódást okoztak, mint az előzőek. Nem mintha azt nagyon követném, két évente, amikor a nagy tornák vannak, akkor belenézek egy-két érdekesebbnek tűnő mérkőzésbe.

Sajnos ott legtöbbször elég lehangoló amit lehet látni. Igaz ugyan, hogy a hazaiakkal ellentétben ott legtöbbször még az utolsó percekben is képesek futni, de sok esetben a 90 perc nagy része alibizéssel telik el - gurul a labda ide-oda, megy az idő, talán van egy érdekes helyzet és kész. Arról meg aztán millió példát lehetne hozni, hogy a primadonnaság és a szimulálás milyen elképesztő része lett az egésznek. Külön gyakorolják, hogyan essenek el és csináljanak úgy, mintha meghalni készülnének, miközben a nagyobb versenyeken 3 másodperc alatt lehet látni a felvételen, hogy szimulálnak. Viszont ezeket legtöbbször nem szankcionálják, vagy csak minimálisan, esetleg még át is verik a játékvezetőt, ezért beépült a szabvány működésbe.

Nos, ezek a dolgok az amerikai változatban nincsenek meg. Ott tényleg egymásnak ugranak, ha valaki földrekerül, akkor azt sokan segítik benne :) És nem látni olyat, hogy hozzáérnek egymás mezéhez, már veti is magát a földre. Olyan van, hogy tényleg belekapaszkodnak és lerángatják egymást, de ha nem megfelelően történik a játékvezető már dobja is a büntetést és megy tovább minden fürgén.

És itt van az a része, ami viszont fura lehet elsőre, a darabosság. Támadásokból áll a játék nagy része, ezek között felkészülés, sorakozás pár másodperc akció, aztán megint elölről. Mindezt a közvetítésnél még reklámmal, miegyébbel tolják ki, így egy alapesetben 4x15 perces meccs elnyújtható 2-3szoros időre is - viszont így ez inkább műsor, nem csak sport.

Azt pedig meg kell szokni a szemnek, hogy az európai, általában nagyon jól követhető akciók helyett itt sokszor egy 22 emberből massza dolgozik szorosan egymáson, majd ebből próbál kiszökni 1-2 a lasztival.

Összességében azt mondom, hogy nem fogok nekiállni ezt a sportot rendszeresen követni - már csak az időeltolódás miatt sem - de később is belenézek majd még pár alkalomba. Mindenesetre ezeknek a srácoknak sokkal nagyobb respektje van szerintem, mint bármelyik botlábúnak. Bár ez igaz más sportokra is, csak gyorsan pár: vízilabda, kézilabda - ahol alibizni nem kifizetődő, mert tényleg feltörlik veled a pályát :)