Pontosabban kettő, mert a nagy csöndben volt időm befejezni két epikus játékot is: a Witcher 3-at és a Fallout New Vegast. Mind a kettőtől olyan élményeket kaptam, amiért nagyon megérte belevágni. Most az elsőről írok.

A Witcherről valószínűleg többen hallottatok már, főleg az elmúlt években, a sorozatnak köszönhetően. Ezért nem is ugrálnám körül, az alaphangot már egy rész megnézése után lehet érezni: egy olyan fantasy játékról van szó, ami a klasszikus tolkieni formulát nagyrészt kidobja - orkok-elfek-törpök-jók-rosszak. Inkább a szláv mondavilágból merít és valósabb környezetet épít fel: azaz minden olyan, szörny és rettegni való, ami ezekben a népmesékben feltűnik, az itt is előfordulhat és valószínűleg meg akar enni.

Ebben a környezetben játszódnak a játékok, fenomenálisan felépítve. A fő történetszál mellett egy hatalmas rakás mellékszál, mellékkarakter és küldetés van benne, mik szint mind egyediek. Üdítő módon állandóan túllépnek a klasszikus küldetésformákon és kliséken: gyűjts össze x ezt, ölj meg y azt és kapd el z-t, mert ő a rosszfiú. Itt nagyon ritkán az egy küldetés, mint aminek elsőre gondolnád. Kiderül, hogy amibe csöppensz, az még egy harmadszintű mellékszálnál is fordulatos és csavaros, sokszor többféle kimenettel - amik egyeltalán nem triviálisak.

Mindezt úgy építették fel, hogy a végső összesítésben szinte minden összefügg mindennel. A fő cselekményszál mellett egy tucatnyi kisebb dolgot befolyásol, kivel hogyan bántál: kinek segítettél, kiről döntöttél úgy, hogy inkább lekaszabolod, mert rászolgált, kit hagytál a sorsára. Előfordul, hogy egy közepes szálat végigjátszva, alapvetően jóindulatúan megközelítve a dolgokat, segíteni próbálsz, de a végkifejlet katasztrofális lesz - ez eddig nem példátlan. De az már kiemelendő, hogy a szál annyira jól van felépítve - a karakterfejlődés, a háttér és a motiváció kibomlása után - az elsőre ellenszenves karakterek borzalmas sorsa úgy meg tud érinteni, hogy tényleg megsajnálod őket. Főleg akkor, ha a legjobb szándékú segítséged hozza el a legrosszabb kifejletet.

Ekkor fordulhat elő, hogy visszatöltesz sok órányi ponttal korábbra és megpróbálod megakadályozni mindezt. Viszont a más út azt is jelenti, hogy bizonyos döntéseket mások fognak megszenvedni - amiket nem véletlenül hoztál meg. Szóval nagyon komplex és magával ragadó az egész élmény.

A végkifejlet pedig ehhez mérten nagyon sokféle lehet. A fő szálnak is van három külön befejezése és a tucatnyi mellékszálnak is kettő, de sokszor három, vagy négy opciója is. Ezek pedig a legtöbb esetben nem egy-egy alkalommal meghozott A/B válaszon múlnak, hanem a hosszú - nagyon hosszú :) - kaland során hozott döntések sorozatán.

Szinte nem is merem leírni, mennyit mutat a steam óra számlálója a végén, mert igen sokat. Ezt a játéktípust úgy érdemes játszani, hogy úgymond "megvettem a teljes térképet, kihasználom a teljes térképet" - ez pedig nagyon sok idő: több mint másfél éve kezdtem bele és a két kiegészítővel együtt majd 200 órát töltöttem benne - de nagyon megérte. Persze ez jó sok kihagyást és szüneteket is tartalmazott, de akkor sem kevés.

Ami azt illeti, az egyik indok, ami miatt nem akartam belevágni, az pont a mérete volt: tudtam, hogy elképesztően sok időt el lehet benne tölteni és ha meg akarod tapasztalni az élményt, akkor kell is rá szánni. Fél óránként ezt nem lehet fogyasztani.

Márpedig fogyasztani van mit: a képi világ nagyon szép és változatos. A zenék fantasztikusak és tökéletesen építik fel az atmoszférát. Az egész egy olyan elegyet alkot, amiben szívesen kalandozik az, aki szereti az ilyesmit. Őszintén szólva én ettől is tartottam kicsit, mert megvallom, a tipikus fantasy nem áll hozzám annyira közel, mint egy jó sci-fi. De ez a világ és ez a játék annyira magával ragadott, hogy az valami elképesztő.

Köszönöm az ajándékot tesó :)